Kirándulástippek a környéken

A teljesség igénye nélkül

VÁC környéke

Verőce

Ez az apró kis település gyönyörű helyen fekszik a Szentendrei-szigettel szemben, a Duna bal partján, Vác szomszédságában.

YBL MIKLÓS TÁMFAL – VERŐCE EMBLEMATIKUS JELKÉPE

A támfal igazi turisztikai látványosság, amelyet talán a Dunán haladó kirándulóhajók fedélzetéről, és a kajakokból, kenukból csodálhatunk meg teljes hosszában igazán. Ha erre kirándultok, mindenképpen sétáljatok le a Duna-partra, és készítsetek egy fotót emlékbe a verőcei falról.

A HÉT VEZÉR HARANGJA!

Verőcén a Duna-parton áll a hét monumentális harangláb, amely a honfoglaló hét vezérnek állít emléket. Ezért kapta a Hét vezér harangja nevet. A műalkotást Makovecz Imre és csapata készítette, és eredetileg Budapesten a Hősök terén mutatták be.

A hét harangláb olyan olyan látnivaló Verőce szívében, amely még akkor is megér néhány perces sétát, ha busszal, vagy vonattal érkezünk a településre.

MIGAZZI-KASTÉLY – ISIDORE CANEVALE TERVEI ALAPJÁN

A Migazzi-kastély egyes feltételezések szerint egy római őrtorony helyén áll, de nem tudhatjuk biztosan, hiszen régészeti feltárás nem történt itt soha.

A kastélyt az olasz származású gróf Migazzi Kristóf püspök emeltette 1769-ben Isidore Canevale, francia származású építész tervei szerint barokk stílusban, bár később klasszicista stílusban lett átalakítva. Kívülről megtekinthető a ma idősek otthonaként működő épület.

SZENT ANDRÁS TEMPLOM ÉS A DUNAI PANORÁMA

Az egyhajós, homlokzati tornyos templomot 1719-ben építették barokk stílusban, ezt nagyobbíttatta meg gróf Althann Károly váci püspök 1943-ig Szent András apostol tiszteletére. A templomdomb egyben egy kálváriadomb is, különlegessége pedig az, hogy elhelyezkedésének köszönhetően hihetetlenül szép dunai panoráma tárul innen a szemünk elé.

Ha szerettek fotózni, akkor ez a látnivaló Verőce berkeiben egyértelműen kerüljön fel a bakancslistátokra. Imádni fogjátok!

ÖREG RÁDIÓK KIÁLLÍTÁSA

Ha kíváncsi rá, hogy elődeink milyen készülékek segítségével tájékozódhattak a világ eseményeiről, a II. Világháborúról, 1956-ról, vagy éppen a 1968-ról, a Verőcei Művelődési házban az Öreg Rádiók Kiállítást nem szabad kihagynia! Itt ugyanis megnézheti, meghallgathatja a számtalan öreg, és még öregebb rádiót, melyeket sok-sok év kutató munkájával sikerült Perneky Sándornak, a gyűjtemény tulajdonosának egybegyűjteni.

Kismaros

Kismaros egy aprócska település a Duna bal partján, Nagymaros és Verőce között. A Dunakanyarban járva érdemes szétnézni itt, a kerékpárút is áthalad a településen.

Ha betérünk Kismarosra, semmiképpen se hagyjuk ki a helyi falumúzeum gyűjteményét; a helytörténeti kiállításon a falu életére jellemző muzeális eszközöket, a falusi gazdálkodás régi szerszámait és a vallási élet relikviáit lehet megcsodálni.

Emellett kár volna észrevétlen elmenni az 1830-as évekből származó, ma már műemlékként számon tartott pincesor vagy Nepomuki Szent János szobra mellett. Kismarosról indul a Királyréti Erdei Vasút, az eredetileg fa, majd kő szállítására használt vasút ma gyermekvasútként működik.

A faluból több túraútvonal is indul, választhatunk könnyedebb 1,5 órás, vagy egy kicsit komolyabb, 5-6 órás kirándulást is. A Kismarosról a Gál-hegy, a Török-mező és a Malom-völgy érintésével Zebegénybe vezető útvonal 16 kilométer, körülbelül 4-5 óra alatt teljesíthető.

Hasonló távolságot jár be a Diósjenőre vezető turistaút is, mely felvisz a Börzsöny legmagasabb csúcsára, a Csóványosra (938 méter), ahonnan tiszta időben belátni az egész Börzsönyt. Ha csak egy könnyű, másfélórás kirándulásra vágyunk, a Kismaros-Szokolya túrával érdemes próbálkozni.

Nagymaros

Amiért megér egy kirándulást, az elsősorban a gyönyörű kilátás a visegrádi fellegvárra, Salamon-toronyra, a kulturált Duna-parti sétány egy jó játszótérrel, két kitűnő cukrászda és kiindulópont a Julianus kilátó felé.

A Dunakanyar északi partján vezető kerékpárút fontos állomása, sok büfével, kerékpárszervizzel.

LÁTNIVALÓK

Nagymarosi Római Katolikus Templom

A Dunakanyar egyik legjellegzetesebb, sokszögletű, gótikus templomtornya már messziről feltűnik. A templomot a Fő tér vasúton túli oldalán találjuk egy hangulatos, árnyas kis téren (Szt.Imre tér).

Az eredetileg gótikus, majd a XVIII. században a német telepesek szája íze szerinti barokk stílusban átalakított Szent Kereszt-templom több helyen is megőrizte eredeti formáját. (torony, kapu)

Kálvária

A nagymarosi házak fölé emelkedő Kálvária-dombon áll a fehérre festett, barokk stílusú, 1773-ban épült kis, egyhajós kápolna. Az előtte lévő füves térségről szép kilátás nyílik a Duna túlpartján magasodó visegrádi fellegvárra.

A Szent Kereszt-templomtól a kék jelzéseket követve érünk el a Kálvária utcáig, ahonnan egy szelídgesztenyefákkal övezett nagyon hangulatos, ódon lépcsősor vezet fel a stációk közt a kápolnához.

Naszály hegy

A 652 méteres Naszály hegy egy Vácot észak-keletről óvó magaslat, amely egyben népszerű kirándulóhely is, hiszen a panorámás kilátás a csúcsról páratlan a Duna folyó völgyére és Budapestre. Vácról, kényelmes tempóban 3 óra alatt megjárható oda-vissza.

Az út során kitérhettek az egykori mészkőbánya felé, amely egy impozáns mementó az ember tájkép formáló(romboló) tevékenységéről, esetleg felfedezhetitek a hegy közel száz barlangjának és nyílásának valamelyikét.

Ha a kilátásból nem volt elég, akkor visszafelé a Látó-hegyen található kilátópont segít teljessé tenni ezt az élményt is.

Távolság Váctól: 90 perc séta (amely egyben a túra része is)

Gyadai Tanösvényen

A Naszálytól északra található Gyada-rét egy különleges tanösvényt rejt, amely 13 állomással és 5 kilométeres hosszával tökéletes családi kikapcsolódást kínál, mindezt úgy, hogy megismeritek az erdők élővilágát és csodálatos egyensúlyát.

A tanösvény jóval több, mint egy megszokott oktatóállomás, hiszen innovatív tereptárgyaival (függőhíd, mocsárpallók, hintahíd) igazi kalandot is nyújt a játékos tanulás mellett.

A kirándulás során erdőkön, patakon és virágos mezőkön át vezet az út, így az állomások között is élmény a közel 6 kilométeres táv bejárása, amelyre 3 óra bőven elég – ezt úgyis egy szempillantásnak fogjátok érezni!

Távolság Váctól: 2 óra séta Szendehely felé vagy 10 perc kocsival

Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert

Az arborétum és kertkomplexum önálló sétákkal, élménysétával, kert a köbön programsorozatával, na meg az itt található 1.3000 (!) hazai és egzotikus növényével azoknak is felüdülést nyújt, akik már azt hitték, hogy már a flóra jó ismerői – nem is beszélve a városból elszakadni vágyó polgárokról.

Az itt felvonultatott növénygyűjtemény az arborétumokban bővelkedő Magyarországon is kivételesen gazdagnak számít, mindemellett pedig komoly tudományos munka zajlik a létesítmény falai között.

Távolság Váctól: 15 perc kocsival

Királyrét

A Börzsöny legnépszerűbb kirándulóhelye, a Szokolyától északra található, kiválóan megközelíthető Királyrét. A Kismarosról induló erdei kisvasút végállomása, a Magas-Börzsönybe induló túrák kitűnő kiindulópontja számtalan programlehetőséget kínál az oda látogatóknak. 2020 októbere óta a völgy felett magasló Vár-hegyen parádés panorámát nyújtó kilátótoronyból élvezhetjük a Börzsöny hegyeinek látványát.

Királyrét központjában több büfét, éttermet, szálláshelyet is találunk, innen indul a 2,9 km hosszú Királyréti tanösvény, mely a környék legfontosabb látnivalóit fűzi össze. Piknikezésre legjobban alkalmas tisztások a jobb oldali út mellett, a Szén-patak völgyében találhatók. Itt alakították ki az erdei játszóteret is.

KIRÁLYRÉTI ERDEI VASÚT

A közkedvelt erdei kisvasút Kismaros központjából indulva Szokolyán át ér Királyrétre. A kisvasút végállomása mellett a felújított hajtánypálya teszi kerekké a vonatozás élményét, mely külön jeggyel vehető igénybe.

Kerékpározási lehetőség, bicikli út

EuroVelo 6 Duna parti útvonalán, egészen Szobig elkerekezhetünk. Szentendre mellett Vác a másik népszerű úti célpont, számtalan kulturális, gasztronómiai fesztiválnak ad helyet.

Vác után kellemes zöld övezetben van lehetőség tekerni: fahidakkal, kanyarokkal tarkított úton. Az egész út során alig van néhány emelkedő, majd a 12-es főút mellett halad a kerékpárút Verőcéig. Az út során több büfé, étterem, kávézó és kerékpárbarát büfé várja a megfáradt utazókat. Nagymarosig is találtunk néhányat az útszéli, hangulatos kertekben. Különlegességüket az adja, hogy jó panorámával rendelkeznek, hiszen a Duna vagy Visegrád felé néznek a kényelmes pihenők.

Nagymarosról a Duna és a Visegrádi-hegység látványa a kerékpárútról is ámulatba ejtő. Arra emlékeztetett, mintha az EuroVelo 6 osztrák szakaszán tekernénk.

Börzsön turista térkép

A Börzsöny vulkáni eredetű hegység, az Északi-Középhegyég legnyugatibb tagja. A Magas-Börzsöny csúcsait végignézve kirajzolódik az egykori vulkán kalderájának vonala, ezen a peremen található a Csóványos is, amely a hegység legmagasabb hegye (938m). A Börzsöny szemet gyönyörködtető csúcsai, erdős vadonjai és a Dunakanyar közelsége miatt közkedvelt kiránduló hely, az országos kéktúra is keresztül szeli.